Miklósy Pál

Miklósy Pál tanító úr
1907-ben született a felvidéki Párkányban. Apja, Miklósy Gyula  kivándorolt Amerikába, nem tért vissza, így édesanyja, Vorák Erzsébet nevelte fel három gyermekét.
Testvérei Gyula és Erzsébet voltak, utóbbi gyermekkorában meghalt, a fiútestvér pedig tanító lett, egy ideig Tölöspusztán is tanított.
Nagyapja nevéhez fűződik a kunszigeti iskola megépítése.
Miklósy Pál Középiskolai tanulmányait Esztergomban a ferenceseknél kezdte meg.
 Az érettségi után ugyancsak Esztergomban elvégezte a tanítóképzőt. A tanítói végzettség birtokában vállalt munkát első munkahelyén, Győrszabadin 1929.-ben.
 Itt töltötte ifjúkorát, és nem csak tanítója, volt a Győrszabadi gyerekeknek, hanem a község kulturális és társadalmi életének  fő mozgatórugója is.
Itt tartózkodása alatt végig segítette a Győrszabadi Önkéntes Tűzoltó egyesületet.
Tevékenyen részt vett a Levente egyesület munkájában.
Támogatta az iskolaszék és a községi képviselők munkáját .
Az Alsóvámosi és Győrszabadi Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet szervezésben és működtetésében is jelentős szerepet vállalt.
Egyik fő támogatója volt a Gazdakör megszervezésének.
E sokrétű munkája mellett létrehozta a Győrszabadi Színjátszókört és Dalárdát, ahol nemcsak az iskolás fiatalok, hanem az idősebb korosztály tagjai is szerepeltek.
Nagyon sok színdarabot adtak elő maguk is az itt lakók szórakoztatására.
Gárdonyi szavaival élve ő valóban a falu lámpása, igazi néptanító lett.
15 évet töltött Győrszabadin, tanítói nevelői munkásságával kiemelkedőt alkotott.
1943-ban a faluból nősült, feleségül vette Boldizsár Etelkát. Ugyanebben az évben szűkebb szülőföldjére költözött, a visszacsatolt Felvidékre, Nagyölveden lett kántortanító.
 Itt született Pál és Gyula nevű gyermeke. A front áthaladtát mint mindenki más, rettegve élték meg, azonban sokáig nem maradhattak, mert a 38 után odaköltözöttekre a kitelepítés várt a háború végén.
 Gyakorlatilag egész vagyona ott maradt, két gyerekkel ,feleségével és egy 50 kilós csomaggal kellett menekülniük.
Rövid ideig Szabadin a rokonoknál tudtak segítségre lelni, itt a fogságban lévő tanítót helyettesítette, majd ezt az átmeneti állapotot úgy szüntette meg, hogy elfogadta az első olyan állást, ami megélhetést biztosított maga és családja számára.
 Így került a megszokott és kedvelt Szabaditól 170 kilométerre, Zala megyébe, Nagyradára, ahol szintén kántortanító lett. Nagyradán született kislánya Erzsébet

A rokonság révén  azonban mindig vissza-visszatért Szabadira .
A nagyradai években is a falu motorja volt, azonban a történelem itt sem tette zavartalanná életét.
 Az iskolák államosítása után a járási oktatás irányítói úgy vélték, hogy nem jó, ha a volt kántortanító a falujában marad, ezért 1950-ben áthelyezték Nagybakónakra, ahol élete hátralévő részét élte iskolaigazgatóként.
1954-ben tovább gyarapodott családja, megszületett Lajos nevű fia.
Gyermekeit a szegénység ellenére is nagy szeretetben nevelte, tanította és taníttatta.
A megváltozott politikai körülmények másfajta munkát követeltek meg, de itt is a tanítás után végezte népművelői munkáját .
 Jó iskolát teremtett, ahonnan sokan tanultak tovább, főként az ötvenes évek közepétől.
 A politikától igyekezett távol tartani magát, ez 56 után is sikerült, meghagyták ugyan igazgatónak, de munkáját hivatalosan nem ismerték el.
Őt azonban kielégítette az , hogy a faluban tisztelték, szerették, ezért részt vett a falu életének szervezésében ,irányításában.
A nyugdíjkorhatár elérése után is néhány évig még tanított, amíg az iskolakörzetesítés nem eredményezte az intézmény megszűnését.
 Nehezen viselte el ezt az állapotot, mert úgy vélte, hogy egy falu életét az határozza meg, hogy van-e iskolája, s annak tanítója a faluban lakik-e. Élete végéig dolgozott a település érdekében, míg 1981-ben agyvérzésben meg nem halt.
Gyermekei közül Pál katonatiszt lett, Pécsett él, Gyula pedagógus lett, Győrben több iskolában vezetőként dolgozott, Erzsébet szociális otthont igazgat Nagykanizsa mellett, Lajos mérnök-közgazdászként vállalkozó Győrött.

 Miklósy Pál szerény, becsületes, humánus ember volt. Szerette azt a munkát, amit vállalt, kollégáira jobban vigyázott, mint saját magára. Becsületes, közösségszerető emberként a rábízott tanítványokból mindig értékes embereket szeretett volna nevelni, talán ez is az oka, hogy mindenütt szívesen emlékeztek rá. Temetésén is nagy tömeg jelent meg, hogy elköszönjön tőle, egykori tanítványai, a faluk képviselői, tisztelői megtörten vettek búcsút tőle, s emlékét azóta is jó szívvel őrzik.

Tekintse meg az avató ünnepség képgalériáját itt!

 
Facebook
Galéria
Eseménynaptár
Augusztus 2020
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
Szeptember 2020
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
Hírlevél

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Oldaltérkép
  

VÁMOSSZABADI © 2020 Minden jog fenntartva! Honlapkészítés: R-BIS