Tájékoztató a menekülttábor ügyében folytatott belügyminisztériumi tárgyalásról

Tisztelt vámosszabadi és velünk szolidaritást vállaló győriek, és más szomszédos települések lakói!


A lakossági tiltakozások ismeretében a Belügyminisztérium megbeszélésre hívta a vámosszabadi önkormányzat és a demonstrációkat szervező civil csoport vezetőit. A találkozó Dr. Pintér Sándor miniszter úr vezetésével zajlott le, aki vitaindítójában a lapokból ismerthez képest részletesebb tájékoztatót adott a magyarországi migrációs helyzetről és az európai uniós- és ENSZ-szabályokról.


A közelmúltban életbe lépett szigorító jogszabályok eredményeként a szakemberek prognózisa szerint ezév végére ill. a jövő év elejére várható a migrációs nyomás gyengülése. A szakértők úgy becsülik, hogy ebben az évben még növekszik a zöldhatáron át Magyarországra érkezők száma.


Ezt követően a községünket képviselő delegáció tagjai : Buruzs István, Hordós Tamás, dr. Torma Viktória jegyző és a polgármester az egyes veszélyhelyzeteket elemezve tolmácsolták a lakossági hangulatot és véleményeket a miniszter úrnak és munkatársainak: Kontrát Károly államtitkár, Tállai András államtitkár, Papp Károly országos rendőrfőkapitány és dr. Végh Zsuzsanna, a BÁH elnöke.
Ezeket a véleményeket figyelembe véve a miniszter elismerte a kommunikáció tekintetében elkövetett hibát, és elnézést kért a mulasztásért.


Az álláspontok kölcsönös figyelembevételével alakult ki az a kompromisszum, mely szerint a létrehozandó befogadó állomás nyitott lesz és ideiglenesen működik. A migrációs helyzet értékelése a belügyminiszter ajánlata szerint 2014 márciusának végén történik meg, amikor remélhetően a most már érvénybe lépett jogszabályok hatására a menekülthullám alábbhagy.


Az ingatlan későbbi sorsát illetően ugyanakkor tárgyalás történik a községnek való átadás módjáról.


A belügyminiszter támogatja a megyei rendőrfőkapitány elgondolását a helyi rendőri intézkedések tekintetében, melyek célja az itt élő emberek biztonságérzetének megőrzése.


A tárgyalásról szóló tájékoztatót az önkormányzat Képviselő testülete a július 24-i ülésén elfogadta. A tárgyalás eredményét - mint átmeneti megoldást - a lakossági szóvivők és az önkormányzat egyaránt sikeresnek értékeli.


Réti Csaba polgármester
 

 
Facebook
Galéria
Eseménynaptár
április 2021
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
Május 2021
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
Hírlevél

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Oldaltérkép
  

VÁMOSSZABADI © 2021 Minden jog fenntartva! Honlapkészítés: R-BIS