Újsággyűjtés a négyzeten

Egy őszi tanítási napon Kriszti néni bejelentette, hogy itt az ideje elkezdeni az újsággyűjtést.
Őrsi Vilmos és Gergely, Czeglédi Csongi, Szalai Levente, Pajor Ádám és Rogács Álmos, a kis Pék Mátéval kiegészülve, már nagyon vártuk, hogy indulhassunk. A szünetekben izgatott megbeszéléseket tartottunk, terveket készítettünk.

Szombaton aztán a tettek mezejére lépett a brigád. Erről a napról Álmos számol be:

Először hozzánk mentünk, majd anya sógornőjéhez indultunk, de ekkorra már annyira megtelt a kocsi, hogy a Leviékhez gyalogoltunk, hogy lerakjuk a papírt. Útközben Ádámékhoz szintén felszedtünk egy kocsira valót. Rövid pihenő után a temető felé indultunk, de a földes lejtőnél egy nénitől olyan sokat kaptunk, hogy teljesen megtelt a Vilmos kocsija is. Ezen a napon Szigethi Ignác bácsi várt minket a legtöbb papírral, de ne feledkezzünk meg a többi vámosszabadi lakosról sem!


Vasárnap délután ismét elindult a nagy csapat. El is kezdtük a gyűjtést, de aztán sajnos eleredt ez eső. Dideregtünk, de kitartóan és örömmel toltuk a kiskocsit. Mátét rádobtuk a tetejére, hogy ne vigye el a szél a zsákmányt. Mire elfutottunk Ádámékhoz, Máté ruhájából már ömlött a víz. De szerencsére egyikünk sem fázott meg, tehát megérte a fáradozást.


Hétfőn – miközben versenyt meséltük Kriszti néninek és osztálytársainknak kalandjainkat-, örömmel láttuk, milyen gyorsan telik a konténer. Köszönjük mindenkinek, aki újságot hozott, illetve mindenkinek, aki segített az újságok szállításában – különös tekintettel Géza bácsinak.
Tavasszal megismételjük!


A vámosszabadi iskolások nevében: A FIÚK
 

 
Facebook
Galéria
Eseménynaptár
Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Hírlevél

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Oldaltérkép
  

VÁMOSSZABADI © 2024 Minden jog fenntartva! Honlapkészítés: R-BIS