Vámosszabadi Fejlesztéséért Egyesület |
Vámosszabadi Fejlesztéséért Egyesület (VFE) létrehozását az a gondolat inspirálta, hogy összefogja azokat az embereket, akik valamilyen módon szeretnének tenni a Vámosszabadi fejlődéséért, fejlesztéséért. Céljaink között szerepel a településfejlesztés, közösségépítés, illetve az ezzel kapcsolatos események szervezése, lebonyolítása. Arra is törekszünk, hogy közös együttműködéssel (önkormányzattal, állami szervekkel és szervezetekkel, civil és szakmai szervezetekkel) több lehetőséget tudjon kihasználni településünk a különböző pályázati forrásokból. Eddig megvalósult programjaink: Luca napi tökúsztatás, Húsvéti tojásvadászat, Közösségi zsibvásár, Vámosszabadi és a Duna jubileumi kiállítás. Terveink között szerepel a vízi turizmus és a sportolási lehetőséget fejlesztése, parkosítás, szálláshely-fejlesztés, határmenti kapcsolatok bővítése, szabadidős tevékenységek és egyéb településfejlesztési koncepciók támogatása. Szeretnénk, ha Vámosszabadi fejlődő, épülő, szépülő és élményekben gazdag község lenne minden korosztály számára. Ennek érdekében várjuk az észrevételeket és a javaslatokat, illetve új tagjainkat. |
Impresszum | Jogi nyilatkozat | Oldaltérkép |
VÁMOSSZABADI © 2023 Minden jog fenntartva! Honlapkészítés: R-BIS