Alsó-Szigetközi Motorosok

              
                                          

 

  Motorosok Szabadsága

 

Köszöntöm az Alsó-szigetközi Motorosok Baráti Körének nevében az olvasókat. Idén az év elején alakítottuk meg, egyenlőre csak formálisan a motorosokat gyűjtő klubot. Van regisztrált, aktív tagunk a településünkön kívül Ladamérról, Dunaszegről, és Győrből is. Célunk, közös programok kirándulások szervezése a motorozást kedvelők körében. Sikerült összehozni egy vidám társaságot, akikkel sok kellemes élményben volt részünk a nyár folyamán. A teljesség igénye nélkül, néhány nagyobb programot mutatok be röviden.

Első „gurulásunk” Komáromba vezetett, az évad első motoros találkozójára. Szerencsénk volt az időjárással, a korai időpont ellenére napsütésben kellemesen töltöttük a napot több száz motoros körében.
Igazi hosszú túra volt a vámosgyörki, a vámos nevű települések országos találkozóján képviseltük Vámosszabadi motorosait. Büszkén mondhatom, a mi településünk motoros képviselete volt a legnagyobb és a legszervezettebb. A visszavezető út közben, megnéztük a veresegyházi medveparkot, Vácott ettünk egy jót, míg elállt az eső. Megcsodáltuk a Dunakanyar gyönyörű környékét, sétáltunk a Bazilika lépcsőjén Esztergomban.
A legutóbbi programunk során Salzburg környékét jártuk be, egy négynapos túra keretében, melynek fő szervezője Erdélyi Zoltán volt. A csodás látványon kívül, külön élményt nyújtott a kanyargós, jó minőségű utakon való motorozás. Az útvonalat úgy terveztük, hogy a hegyi utakon közlekedjünk és ne az autópályán. Tapasztaltuk, hogy ezek a kis utak a motorosok kedvelt kiránduló célpontjai. Több motorossal találkoztunk, mint egyéb járművel. A nagy forgalom ellenére, szerencsére balesetet nem láttunk.
Az idei szezon még nem zárult le, vannak még terveink kisebb túrákra, melyekre minden érdeklődő motorostársat szeretettel várunk. www.motorosklub.mullernet.eu, ahol a túrákról is talál információt, láthat képeket, de maga is tehet fel túratervet, amihez a többiek csatlakozhatnak.

Müller Sándor

 
Facebook
Galéria
Eseménynaptár
Június 2017
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
Július 2017
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
Hírlevél

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Oldaltérkép
  

VÁMOSSZABADI © 2017 Minden jog fenntartva! Honlapkészítés: R-BIS